Kiemelt hirdetés

Scorpions Tribute Band - A nyolclábú nyolc éve

Immár nyolcadik éve, hogy a fiúk a színpad deszkáit koptatják világszerte. Az eddigiek tükrében nagyon is sikeresen. Ukrajnában rendszeresen, és mindig szívesen látott vendégek, de az összes környező országot bejárták már, sőt, nyáron egy portugál nagykoncertet is adtak egy aquapark megnyitóján 3000 embernek.

Most az igazi aktualitás a 8. (10-2!) szülinapi koncert, ahova több igazán jó torkú, és ügyes kezű, híres zenészt hívtak meg vendég-előadónak. Többek között: Alapi István (Edda), Bebe (Back II Black), Noa (Lovegun), Polgár Géza (X-faktor, RTL klub), Szebényi Dániel (PhoeniX Files)... Az előreláthatólag 22(!) számból álló programban lesz akusztika-blokk is és természetesen felhangzanak majd a legnagyobb Scorpions slágerek is, egészen 70-től napjainkig. A Scorpions nem koncertezik többet Magyarországon, viszont itt egy lelkes és profi tribute banda, akiknek ráadásul világszerte híre ment mára. Mivel ők sem viszik túlzásba a budapesti (sőt a magyarországi) bulikat, érdemes ellátogatni február 17-én a Club 202-be. Az est vendégzenekara egy Queen cover zenekar, a Sputnik lesz. Aznap az Aránában játszik a Dream Theater, azonban az amerikai prog-óriás rajongóinak sem kell aggódniuk, mert a tribute bulira lesz "csatlakozás", a kezdéssel mindenkit megvárnak, aki megnézné a nyolc éves szülinapi műsort! Aki az Arénából az ex-Wigwam felé veszi az irányt, azoknak féláron van a belépő, így egy igényes és olcsó afterpartyban lehet részük, mindössze 600 forintért. Ott találkozunk!

www.scorpionstribute.hu | www.club202.hu

Beyond - Két új klip hamarosan!

Január végén két új klippel gazdagodott a Beyond. Igaz még egyik sincs teljesen készen, de mindkettő felvételén túl van a gyöngyösi thrash csapat.
Az egyik videó egy kicsit szomorú, mivel a zenekar tavaly elvesztett dobosa, Zavarkó Laci emlékét idézi, a másik viszont amolyan true thrash daráló. Ahogy Para, a Beyond frontembere fogalmazott: "Ebben a számban mi hárman, a megmaradt Beyondosok csak statiszta szerepet játszottunk. A főszereplő egyértelműen Laci dobfelszerelése volt. Nekünk már csak ez maradt. Ez a szám a halála után készült és ez az egyetlen lassabb számunk a "Thrash In Black" lemezünkön, a címe: I Lose It All. A másik klipes nóta a "Fire In The Mosh Pit" igazi vérthrash büntetés. A dal egyetlen célja lezúzni a fejed molekula szintig. Ezt senki nem élheti túl, ebben biztos lehetsz. Dusa Tibi és Csirmaz Ági (RenderMedia) mindent megtett, amit csak lehet . Vérprofik a videóklip készítésben. Bízunk a mostani két klip profizmusában is. Nagyon várjuk a végeredményt. Remélhetőleg február közepén megoszthatjuk veletek! Majd értesítünk. Addig is bárki megszerezheti a lemezt ősi metálos módszerrel! Nézz be az oldalra a részletekért!" Az új klipek bemutatásáig itt egy korábbi, amelyet a RenderMedia felvételeiből Para készített.
www.beyond.hu

Enter Shikari - A Flash Flood of Colour 2012

Azt még valahogy megértem, hogy hipszter közegekben nagy népszerűségnek örvend az Enter Shikari a maga kis electro-core mókázásával, viszont hogy mit keres a brit csapat rajongótáborában végtelen rock/metal fan, az egyszerűen nem fér a fejembe. Az meg aztán végképp nem, hogy miként kaptak legitimitást a zeneszakértők ’metálzene’ fogalma alatt. >>TOVÁBB>>

Vásárhelyi Rockfarsang!

2012. február 17. Száz esztendeje, hogy Alois Lexa von Aehrenthal gróf, osztrák politikus, 1906-tól az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere, 58 esztendős korában elhunyt. Isten nyugtassa, de a vásárhelyi Ifjúsági Házban megrendezésre kerülő rockkoncerten biztosan nem rá fognak emlékezni...

Bár jelen pillanatban nem úgy néz ki, hogy a tél az utolsókat rúgja, pedig a vízkereszttől a nagyböjt kezdetéig tartó időszak mintha valami ilyesmiről szólna, alig várjuk, hogy a végén a szalmabábu elégetésével rituálisan véget vessünk a tél szenvedéseinek. Mint tudjuk, a farsangot hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik, és pont egy ilyen várható február 17-én Hódmezővásárhelyen, mégpedig rockzenével!

III. Rockfarsang 2012. február 17.
Ifjúsági Ház Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 1. (térkép)

Fellépők:
Wolfgang | www.wolfganglap.extra.hu
Cool Head Klan | www.coolheadklan.com
Stratégia | www.strategiazenekar.com

Kapunyitás: 19.30, kezdés: 20.00, jegyár: 1000 Ft

Esemény a facebookon: facebook.com/events/275478119178693

Obskene Sonare - Der Letzte Weiße Hirsch 2011

Az egyszemélyes bécsi Obskene Sonare Akanoth vezényletével tavaly év végén érkezett el első nagylemezéhez egy demót és egy EP-t követően, a lemez megjelentetését pedig a szintén osztrák Talheim Records vállalta magára. A der Letzte Weisse Hirsch egyben a kezdet és a vég is, ugyanis a lemez megjelentetését követően Akanoth feloszlatta a zenekart - nem volt nehéz dolga - így tulajdonképpen egy posztumusz lemezkritikáról beszélhetünk ebben az esetben. Nem tudom hogy fog-e egyáltalán űrt hagyni maga után az Obskene Sonare, elképzelésem sincs ugyanis hogy az osztrák black színtéren milyen reputációnak örvend, az utolsó fehér szarvas alapján (ez lenne a címe a lemeznek) olyan nagy vérveszteség nem fogja érni sem az ottani színteret, sem a hallgatóságot, hogy többé nem lesz szerencsénk Akanoth művész úr e formációbeli megnyilvánulásaihoz.>>TOVÁBB>>

Szuperhármas koncertek nem szuperhármasban

A Yellow Spots - Fit Fat - Voodoo Allen szuperhármas továbbra is az új lemezeken dolgozik, amelyeket reményeik szerint a tavaszi bizsergés hozza meg. A Fit Fat a Hard Rock Café versenyére is benevezett, mellyel akár Angliába is kijuthat játszani! Ehhez csak le kell töltenetek a csapat "Lumbaho" című slágerét, teljesen ingyen és jó sokan innen. Addig is Yellow Spots, Voodoo Allen koncertek még a télen:

POKOLI PULI PAJTÁSAI 3. TIVORNYA | facebook.com/events/200551173374907
Tündérgyár | Budapest, IX. kerület, Tűzoltó u. 22. (térkép)

2011.02.10. péntek 20:00 | 700 Pengő
20:00-20:45 The Cathouse - Batmobile tribute
21:00-21:45 The Ködmöns - háztáji psycho
22:00-22:45 Voodoo Allen - régisulis szájkóbili
23:00-23:45 The Crooked - metalos psycho

A Pokoli Puli Pajtásai ismét tivornyára invitálják rosszlelkű cimboráikat, immáron harmadik alkalommal. A jeles esemény célja ezúttal nem kizárólag a móka, ugyanis születésének sokadik évfordulóját ünnepli Psychfon (február 9.), Latornyos Kaporc (február 14.), illetve Kárörvendő Ernő (február 10.) és gyászolja a világ. A talpalávalóról az ünnepeltek fognak gondoskodni: Elsőként Kárörvendő kolléga bitorolja majd a színpadot újdonsült zenekarával, a Cathouse-szal, ami rajta kívül kizárólag lányokat tartalmaz és az oldschool psychobillyt tűzték zászlajukra, majd a The Ködmöns sehonnai bitangbilly trióval és a salátaterrorral. Ezek után Szifon veszi át a stafétát a mocskos szájú Voodoo Allen-nel, valamint a Crooked-dal. A koncertek között Kaporc kedvencei kornyikálnak majd a lejátszóból.

HORROR FARSANG
Rocktár | Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 35. (térkép)

2012.02.11. szombat | 1000 Ft, jelmezben 500 Ft
20:30-21:30 Yellow Spots Brutal Quartett - csonk zúzda
22:00-01:00 Rockin Rockcats - tehéntőgy markolászó rakabili >>TOVÁBB>>
Nitrogods - Nitrogods 2012

Az első gondolat, ami beugrott a már ránézésre szimpatikus arcok alkotta német Nitrogods debüt anyagát hallgatva, az a következő volt: kiba’ nagy Motörhead kópia! A második: iszonyat nagy Motörhead/Skynyrd/ZZ Top kópia. Aztán, mire elértem a lemez végére, rá kellett jönnöm, hogy letagadhatatlan hatások ide, ezerszer hallott témák oda, ez a nem kispályásokból álló alakulat bizony nagyon is élvezhető, bármikor meghallgatható muzsikát kalapált össze így év elejére. Ráadásul tették mindezt úgy, hogy az egyéniség nagy mértékű hiánya ellenére is elégedett mosoly ül ki a mocskos cikkíró orcájára, miközben tölt magának még egy dupla bourbont.>>TOVÁBB

Steroid - Skizofréniás/Schizophrenic 2012

A Steroid 2006 óta játszik és néhány átalakulás mellett számos kisebb-nagyobb megmozdulást tudhat már maga mögött, mint például Rockmaraton, Bandák Csatája és egyéb ínyencségek. Az ezt megelőző korong, amely az "Első dózis" címet kapta, 2010 őszén kerülhetett a Steroidisták karmai közé, az EP pedig, amely "Skizofréniás" névre hallgat, a legfrissebb anyag tőlük. Én is rácuppantam, és azóta sem tudtam lejönni a szerről. Úgy éreztem, hogy nagyon meg akarták nyúzni a dolgot, hogy üssön és vágjon, ehhez képest túl "kedves" lett. Viszont igazán arra figyeltem, hogy ne csak imádjam elvakultan, mint egy copfos kiscsaj a vattacukrot...>>TOVÁBB>>

Bejelit - A felszín felé...

Idehaza nemigen hallani a Bejelitről. Az olasz power csapat két ízben - tavaly és tavalyelőtt - is hangulatos koncertet játszott Budapesten. Ez valóban kevés ahhoz, hogy hazánkban is ismertté váljon a zenekar, de az olasz srácok szeretik Magyarországot és reményeik szerint a hamarosan megjelenő lemez változtat majd ezen a dolgon...

A Bejelit tavaly írta és vette fel az "Emerge" című új anyag dalait, amelyekhez a mixeket Nino Laurenne (Sonic Pump Studios) készítette Helsinkiben, a mastert pedig Svante Forsbäck (Chartmakers Studios), szintén a finn fővárosban. A finn duó eddig olyan projekteken dolgozott együtt, mint néhány Amorphis, Nightwish, Thunderstone, Rammstein, Lordi vagy Apokalyptica lemez. A borítót sem "avatatlan" kezekre bízta a csapat, a grafikákat a görög Seth Siro Anton (Kamelot, Exodus, Paradise Lost) készítette. Az ígéretek szerint a lemez 13 nótája energikus, változatos, egyformán erőszakos és érzékeny, klasszikus és modern, "több dimenzós" és szövegcentrikus power metal. Apropó, szövegek! A csapat az "Emerge" szövegei kapcsán szakmai konzultáns segítségét is kérte, Nik Giordano író-költő személyében. Néhány dalban a Bejelittől eddig szokatlan hangszer: akusztikus gitár és hegedű is hallható, utóbbit Laura Brancorsini (Furor Gallico) szólaltatta meg. Az album a Bakerteam Records kiadásában jelenik meg március 26-án, és intenzív koncertezés követi majd. A csapat a Rhapsody of Fire áprilisban induló Európa-turnéjának vendége is lesz.

www.bejelit.com

Cult of Dionysis - Alchemy 2011

A Virginia-i Cult of Dionysis-ről nem hiszem hogy bárki hallott volna ezelőtt, számomra is új a zenekar, ami nem is csoda, ugyanis Alchemy című bemutatkozólemezük tavalyi keltezésű, és lévén hogy csak egy fantázianéven futó kiadó áll mögöttük - Metalcult, ami egyben a banda maga, haha - így törvényszerű hogy még az internet szegmenseit sem tudta meghódítani a zenekar. Jellemzően államokbeli zenét nyom a Cult of Dionysis, saját bevallásuk szerint klasszikus rock és metálbandák hatottak rájuk, úgyhogy szó sincs kísérletező vagy különösképpen modern hangvételről, annál inkább hét olyan tombolós és segget szétrúgni kívánó szerzeményről, ami nem gondolkodik csak pusztít, ebben pedig kik mások is lehetnének a legjobbak és leghitelesebbek, mint az amerikaiak? A régi zenekarfotóikat elnézegetve amúgy kicsit olyan érzésem támadt mintha a 90-es évek gótikus színteréről csöppentek volna ide, első kislemezük ha hihetünk az erre muató forrásoknak még inkább e stílus jegyeit viselte magán, mondjuk akkoriban még hatan voltak, míg most négyen, ráadásul három új zenész is csatlakozott soraikba, így tulajdonképpen abszolút nem meglepő és hihetetlen a gyökeres stílusváltás. >>TOVÁBB>>

The Fathomless Deep - The Fathomless Deep 2011

Egy vadiúj bandához van most szerencsénk a finn The Fathomless Deep személyében, "newcomers", mondaná az angol, azért gyorsan le is csekkoltam, nincsenek-e esetleg korábbi, egyéb bandákhoz visszavezethető szálak a formáció tagjainak múltját illetően, egy finn zenekarnál soha nem lehet tudni amúgysem, és bármennyire is furcsa ez ismerve a finn színtér "mindenhova besegítünk" típusú összetételét, bizony a tagoknak tényleg ez a legelső (metál) zenekaruk. Első lemezüket frappánsan csak The Fathomless Deep-re keresztelte a finn zenekar, egyébként sokáig öten ténykedtek, ám most januárban kiegészültek egy új taggal is, így immáron hatan nyüstölik a hangszerekeit, ahol pedig hat főből áll egy zenekar, ott azért ritkán hallunk punk egyszerűséggel bíró zenét! A nagy helyzet hogy elég összetett és szövevényes zenével próbálkozik a The Fathomless Deep, néhány szóban lehetetlen is lenne kifejezni az ő stílusukat, talán így hirtelen rövidre fogva az eklektikus avant-garde metál lenne találó, de szerintem minden ember más és más jelzővel illetné ezt az emberi fülhöz nehezen utat találó, de egyébként érdekes és figyelemre méltó muzsikát.>>TOVÁBB>>

'karcTV

Klikk a képernyőre!
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
III. Műszak

III. Műszak - Az idei első!
Klikk a képre!

Hirdetés
Partnereink
Koncertek
Közösség




RSS Hírek